Felgyorsult, rohanó világunk egyik velejárója, hogy egyre kevesebb idő jut életünk egy-egy szegmensére. Egyfolytában sietünk, kapkodunk, rohanunk valahova. Ebből egyenesen következik, hogy minden más ehhez igazodik.
Amire a legkevesebb idő marad és általában a sor végén kullog, az önmagunk. Kevés ember van ma, aki például egészségesen étkezik, időt szánna rá és minőségi ételt fogyasztana. Itt akkor ugye jöhetne is az „amit eszel, azzá leszel” bölcsesség.
Pontosan tudjuk, hogy az egészségünk megőrzésének egyik alappillére lenne a megfelelő táplálkozás. Kérdés, hogy foglalkozunk-e vele, amire pedig még ennyi figyelmet sem fordítunk, az a lelki egészségünk, pedig a mentális táplálkozás legalább ilyen meghatározó. Nem mindegy milyen impulzusok érnek napközben, hogy milyen mentális eledellel tápláljuk elménket, ezek ugyanis hatással vannak a mindennapjainkra, közérzetünkre, kapcsolatainkra hosszú távon meghatározhatják az egész életünket.
A jó érzésekre szükség van, mondhatni létszükséglet. Épp ezért ha nincs belőle elég a napunkban, akkor egyfajta éhségérzet fog jelentkezni. Ezt is ugyanúgy lehet lelki-gyorskajákkal elnyomni, amik azonban nem táplálnak igazán minket, inkább csak megbetegítenek.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.