Az iskolában mintadiák voltam, és utáltam, mert bár megfeleltem az elvárásoknak, éreztem, hogy ez a rendszer alapjaiban hibás. Láttam, hogy az iskola nem készít fel arra, ami majd rám vár.

Ott ültünk a padban, a jövő tanárai, mérnökei, orvosai, szülei, és úgy éreztem magam, mint akit egy hosszú agymosás után akarnak egy skatulyába passzírozni. Nem hibáztatom a tanárokat, mert a probléma rendszerszintű, és ők ebben a rendszerben olyanok, mint a katona, aki a háborúban parancsot teljesít.

Az annyi éven át tartó, jobb szó híján “idomítás”, a jutalmazás és büntetés eszközeivel legfeljebb annyit érhet el, hogy a gyerek olyan lesz, mint a jól nevelt kutya: engedelmes, önállóság nélkül.

Pár hónapja egy az oktatás innovációját célzó kiírásra én is elküldtem az ötleteimet, a több mint 800 beérkezett ötletből tovább hívtak a döntőbe, ahol számos neves cég vezetőjének lehetett prezentálni azokat. Elmondásuk szerint azért nyerte el az első helyezést a 7 perces prezentációm, mert rendkívüli lényeglátással levezettem az oktatás fő problémáit. Ők egybehangzóan megerősítették, hogy a

mai munkaerőpiacon rengeteg az olyan ember, akinek a munkához alapvetően szükséges készségei, úgymint kommunikáció, stresszkezelés, önálló gondolkodás, kreativitás és problémamegoldás egyszerűen nincs meg.

Munkám során sok időt töltök azzal, hogy az iskola hiányosságait pótoljuk, annak káros hatásait semlegesítsük felnőtt emberekben. A dolog lehetséges: szóval a helyzet nem reménytelen, ugyanakkor még jobb ennek elébe menni, ezért a szülőknek érdemes nagyon képben lenniük, mert a rendszer azóta se lett jobb, sőt. Viszont igenis vannak alternatívák, lehetőségek és pozitív kezdeményezések. A gyerekekre pedig érdemes kellő figyelmet fordítani, mert ők a jövő.

A teljes cikket itt olvashatod.