Én Tóth Dániel vagyok, a Pszichológus Pasi és beszéljünk ma kicsit az érzéseinkről! 

Az érzéseink nagyon fontosak. A hozzájuk fűződő viszonyunk meghatározhatja akár az egész életünket. Szinte minden helyzet vagy szituáció kivált belőlünk valamilyen érzést. És minél fontosabb számunkra valami vagy valaki, ez az érzés annál intenzívebb lehet. 

Bár azt mondják, hogy az emlékeinket az agyunkban őrizzük, érezni az egész testünkkel érzünk. Mindegyik érzésnek megvan a sajátos mintázata. Egy szeretett személy társaságában, vagy őré gondolva jóleső érzés járja át a mellkasunkat. Egy feszült, szorult helyzetben gombócérzés van a torkunkban. Ökölbe szorul a kezünk, ha dühösek vagyunk. Az alábbi ábrán az ilyen, és ehhez hasonló testi érzetek vannak ábrázolva. Ahol a kutatásban, a tesztalanyoktól azt kérdezték, hogy a különböző érzelmek esetén, hol és milyen intenzitású testi érzeteket élnek meg.

Nem vagyunk egyformák és így a tudatosságunktól függően is más lehet az érzéseink megélése. Az alapvető reakcióink, kultúrától függetlenül általánosnak mondhatóak. Evolúciós szempontból valamikor a túlélésünket szolgálták. Ahogy a természetben, úgy a testi folyamatainkban és érzéseinkben is egy folyamatos áramlás van jelen. Erre szükség van az életben maradáshoz! Ha a légzésünk, vérkeringésünk vagy anyagcserénk áramlását valami akadályozza, az betegségre utal. Ha teljesen leáll, akkor végünk. Ugyanez a helyzet az érzésekkel is. 

Normál körülmények között minden érzésnek, így a legszélsőségesebb haragnak vagy szomorúságnak is megvan a természetes lecsengési folyamata. Ezután nem marad bennünk negatív vagy rossz érzés. Egy megkönnyebbülést követően helyreáll a belső nyugalom. Hogy ha ez nem történik meg, az azért van mert mi ezt nem engedjük. Valahol beleavatkozunk, valahol visszatartjuk a folyamatot! 

Minden érzésnek, érzelemnek megvan a sajátos energiája és ezt fontos tiszteletben tartani. Fontos, hogy mit kezdünk azzal. Megvan az a képességünk, hogy ezeket hasznosítsuk de arra is képesek vagyunk, hogy ezeket félre tegyük későbbre. Mondok egy példát. Háborúból visszatért katonáknál figyelték meg azt, hogy amíg tartott a közvetlen életveszély – értelemszerűen nem volt idő az érzésekre-, tartották magukat. De ahogy visszaértek a háborúból és beköszöntött a nyugalmi időszak, a nyugalmat valahogy nem tudták elviselni. Egyszeriben, hirtelen akkor törtek rájuk mindazok az érzések, amiket addig fölhalmoztak. 

Ugyanez történik a hétköznapokban is. Minden egyes szituációban, amikor nem szentelünk figyelmet, nem szánunk kellő időt az érzéseinknek, annak az energiája bennünk rekedhet. Mindenkinek megvan a maga kapacitása, hogy ebből mennyit bír el. Olyan ez, mintha a lakásodban lenne egy külön kis zárható helység, ahova bedobálhatod azokat a cuccokat, amikre éppen nincsen szükséged de nem is akarod végleg kidobni őket. Előbb vagy utóbb megtelik ez a szoba is. Ilyenkor már nem lehet többet ide beszuszakolni, 

ellenben a felhalmozott érzelmi maradékok, testi és lelki betegségekre beválhatóak. 

Az évek során felhalmozott túl sok érzelmi csomag problémákhoz vezet. Ahogy múlnak az évek, ezek nagy részéről akár meg is feledkezhetünk, de attól még nem tűnnek el. És aztán az élet hoz egy megrázó szituációt, amitől hirtelen kiömlik ez a sok minden és maga alá temet. Mi pedig nem értjük, hogy mi történt. Munkám során a legtöbb emberrel, csak ebben a fázisban szoktam találkozni, pedig ez az állapot könnyen megelőzhető lenne.

Mi a megoldás?

Mivel az érzelmi tároló kapacitásunk véges, érdemes ezt figyelembe venni. Nem sok embert ismerek akik képesek lennének úgy élni a mindennapjaikat, hogy ne keletkezzenek bennük érzelmi maradékok. Azt megtehetjük, hogy a mindennapjainkba rendszeresítünk olyan idő szeleteket, amikor félre teszünk minden más tevékenységet és az érzéseinknek szentelünk figyelmet. Írhatunk naplót, beszélhetünk egy baráttal. Már ezzel is csökkentjük a fölösleges érzelmi terheket, amiket egyébként félre tennénk későbbre. Ez az a pont ahol levonthatjuk a tanulságokat, és így megelőzhetjük, hogy újra elkövessük ugyanazokat a hibákat. 

És mi van azzal, amit már felhalmoztunk?

Ha rendszeresen időt szánunk az érzéseinknek, akkor nem csak a napi érzéseket tudjuk magunkban lecsengetni de előjöhetnek a korábban félre tett érzelmi maradékok. Azokkal is folalkozhatunk. Így például, ha nekem gondom van az önbecsülésemmel, akkor minden olyan emberrel kapcsolatban aki valaha kritizált, megsértett, beszólt, vagy alábecsült, ott lehet bennem a harag és a sértettség érzelmi maradéka. Ha figyelmet szentelek az érzéseimnek, akkor rájöhetek, hogy nekem igazából magammal van dolgom. Minden negatív érzésben ott van vannak az efféle gyöngyszemek. 

Mivel ez a feladat elsőre nehéznek tűnhet, jó ha van melletted valaki aki ebben téged támogat. Végső soron erre vannak a pszichológusok is.